Bevezetés

A Mányoki-család a Tolna megyei Kis- és Nagymányok községekből származik. A Mányoki név először 1382-ben bukkan fel egy örökösödési szerződésben, melyet Mányoki Péter kötött a Tófői családdal.(1)

A török uralom alatt a család menekülni kényszerült az ősi birtokról. Az XVI-XVII. században három Mányoki nevű református prédikátorral is találkozunk: Mányoki Péter (1574, Kálmáncsa), Mányoki György (1576, Kálmáncsa), Mányoki István (1626, Piliscsaba)(2).

A XVII. században ország más pontjain is feltűntek Mányoki családbeliek, többek között Kiskomáromban (Zala megye), Nagykőrősön és Győrben. A Győrben lakó Mányoki György és testvére Bálint 1643. május 6-án címeres levelet kapott III. Ferdinándtól.(3)

Az ő leszármazottjuk volt a festő Mányoki Ádám, és valószínűleg az a Mányoki István is, akinek fiai 1728-ban adománylevelet kaptak a Fejér megyei Bogárd, Tinód és Rétszilas pusztákra. (Az 1754. évi országos nemesi összeírásban szereplő négy Mányoki az ő leszármazottja.)

A család nemesi és nem nemesi ágainak kapcsolata még nem tisztázott, a közös ősöket a XVI-XVII. században kell keresnünk.

Az 1715. évi országos összeírás a következő adózókat említi: Mányoki János (Nagykőrös), Mányoki István (Kecskemét), Mányoki György (Bedeg, Tolna megye), Manyiki(Mányoki?) János (Pánd)

Az 1728. évi Tolna megyei adóösszeírásban Monyaki(Mányoki?) Mihály (Bonyhád), a Somogy megyei adóösszeírásban pedig Mányoki Ferenc (Somogytúr) és Mányoki János (Balatonendréd) szerepel.

Források:

(1)Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. kötet, Budapest, 1897.

(2)Földváry László: Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez. I. kötet, Budapest, 1898.

(3)Kempelen Béla: Magyar nemes családok. VII. kötet, Budapest, 1913.